SAP HR rendszer a MÁV-nál

Július 25, 2005 által SAP News 0

A Magyar Államvasutak Rt. integrált humán információs rendszerének kiépítése nemzetközi szinten is egyedülálló

BudapestAz SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy a MÁV-nál bevezetett SAP integrált humán információs rendszer megkezdte működését. A 2004 nyarán indított projekt keretében kiépített, méreteiben, fukcionalitásában és időtartamában nemzetközi szinten is csaknem példa nélkül álló új rendszer csaknem 50.000 MÁV alkalmazottra vonatkozó humán erőforrás menedzselési feladatok támogatására terjed ki.

A MÁV stratégiai átalakításának részeként hatékonyabb működést célzott meg, ennek érdekében úgy kellett az implementációt megvalósítani, hogy jelentősen javuljon az üzleti területek számára nyújtott humán szolgáltatások színvonala, váljon hatékonyabbá a humán szervezet működése.

A közbeszerzési eljárás keretében az SAP által elnyert projekt jelentőségét jelzi, hogy a MÁV rendszerét szinte minden HR feladatkör ellátására fel kellett készíteni, amire nem csupán Magyarországon, de nemzetközi szinten is kevés példa akad. A projekt első fázisként 2005 áprilisáig az oktatást menedzselő képzésszervezést és e-Learning rendszert vezették be a MÁV-nál, amelynek segítségével a MÁV elindíthatta távoktatási programját. Az oktatási anyagok hálózati munkahelyekről is elérhetővé váltak, saját időbeosztással tanulhatnak a munkavállalók, és ha szükséges, a vizsgáztatás is megvalósítható. A második fázis mérföldköve 2005. júniusa, hiszen már működik a személyügyi adminisztráció, létszámtervezés, személyzetfejlesztés. Teljes funkcionalitással elindult a MÁV-ban az SAP e-toborzás modulja, amely egy új termék és ez az első hazai bevezetése.
A projekt harmadik, befejező fázisaként 2006 elejére az időgazdálkodás, a juttatások számfejtése, költségtervezés, javadalmazásmenedzsment, képzéstervezés is SAP rendszerben történik majd.

A MÁV és az SAP hosszú távú elkötelezettségét jelzi, hogy az összesen 818,6 millió forint értékű szerződésben beletartozik a projekt megvalósítása, majd az SAP további három évig a MÁV számára tanácsadói segítséget fog nyújtani.

Az SAP HR rendszer legnagyobb előnye, hogy az adatokat integráltan tárolja. Nem lesz tehát szükség párhuzamos adatfeldolgozásra; emellett a rendszer a humán folyamatok összességét támogatja. Ezáltal növelhető a humán folyamatok hatékonysága, a munkavállalókról egyetlen rendszerből lehet minden szükséges információt lekérdezni. A rendszer kompatibilis a MÁV által használt vállalatirányítási rendszerrel.

A rendszert mintegy 500 felhasználó veszi igénybe mindennapi munkájában. Mellettük lényegében a teljes munkavállalói gárdát érintik a rendszer bevezetésével együtt járó változások, hiszen változnak a munkavállalókat érintő folyamatok, valamint felhasználóivá válnak az e-Learning távoktatási- és a toborzási rendszernek.

„Kihívást jelentett a MÁV humánerőforrás-gazdálkodó szervezetének nagysága és területi tagoltsága, az informatikailag támogatandó folyamatok sokszínűsége és a munkavállaló csoportokhoz tartozó eltérő időgazdálkodási és bérszámfejtési eljárások sokfélesége. A legnagyobb kihívásnak pedig az tekinthető, hogy nem egészen másfél év alatt kell bevezetni az SAP Humán Erőforrás Menedzsment rendszer szinte minden elemét, és ezzel párhuzamosan a legjobb gyakorlatra alapozva kellett megtervezni az informatikailag támogatott, hatékonyabb, ügyfélközpontú humán szolgáltatások folyamatait is.

A projekt a tervezett ütemterv szerint halad. Sikerességünk kulcsa abban található, hogy a MÁV is elkötelezetten támogatja a projektet, a szükséges erőforrásokat allokálja a projekthez, a projekttagok motiváltan és felkészülten végzik feladatukat. ” – nyilatkozta az éles indulás kapcsán Misnyovszki Zoltán, az SAP szolgáltatási igazgatója.

Az SAP-ról
Az SAP az üzleti szoftvermegoldások vezető nemzetközi szállítója*. Jelenleg 120 ország több mint 27 000 vállalata mintegy 91 500 telepített példányt futtat az SAP® szoftvereiből – a kis- és középvállalatok szükségleteire szabott megoldásoktól kezdve a globális szervezetek működésének minden szintjét lefedő, átfogó alkalmazáscsomagokig. Az innovációt és a változások követését támogató SAP NetWeaver™ platformra épülő mySAP™ Business Suite elemei világszerte számos vállalatot segítenek hozzá ügyfél- és partnerkapcsolatai fejlesztéséhez, üzleti működése ésszerűsítéséhez és ellátási lánca hatékonyságának növeléséhez. Az SAP ágazatspecifikus megoldásai több mint 25 ágazat – köztük például a csúcstechnológia, a kiskereskedelem, az államigazgatás és a pénzügyi szolgáltatószektor – egyedi üzleti folyamatait támogatják. Az ötvennél is több országra kiterjedő leányvállalat-hálózattal rendelkező cég részvényeit „SAP” ticker-kód alatt több tőzsdén – köztük a frankfurti és a New York-i börzén – is jegyzik.

(*) Az SAP definíciója szerint az üzleti szoftvermegoldások körét az integrált vállalatirányítási (ERP) rendszerek és a kapcsolódó szoftvermegoldások (ellátásilánc-kezelő, ügyfélkapcsolat-kezelő, termékéletciklus-kezelő és beszállítói kapcsolatkezelő alkalmazások) alkotják.

Az SAP Hungary Kft-ről
Az SAP Hungary Kft. a hazai informatika egyik legnagyobb szoftver cége, amelynek fejlődése a hazai üzleti és gazdasági körökben igazi sikertörténetnek számít. A magyar piacon immár csaknem másfél évtizede jelen lévő cég nem csupán a magyar nagyvállalatok közel 60%-ának üzleti megoldásszállítója, hanem az elmúlt évek során a kis- és közepes vállalatok megbízható partnerévé is vált. Nagyvállalati termékeit széles körben használják a versenyszféra mellett az államigazgatásban, a közszolgáltatásban, az egészségügyben és a felsőoktatásban is, míg kis- és közepes vállalatokat megcélzó portfoliója (a mySAP All-in-One és az SAP Business One megoldáscsomag) bármilyen méretű, bármely iparágban tevékenykedő cég üzleti folyamatait képes hatékonyan irányítani. A több, mint 140 főt foglalkoztató SAP Hungary Kft. tanácsadási és oktatási tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az SAP mára a magyar informatikai piac egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát.