A Debreceni Egyetem és az SAP Hungary Kft. közös erőfeszítéseket tesz a versenyképes informatikai tudás megalapozásáért

Június 25, 2007 által SAP News 0

Az SAP Hungary Kft a negyedik Kompetencia Központ megalakításával bővíti szerepvállalását a magyar felsőoktatás fejlesztésében

BudapestA SAP Hungary Kft., a világ vezető vállalatirányítási rendszereket fejlesztő cégének magyar leányvállalata és az ország harmadik legnagyobb felsőoktatási intézménye, a Debreceni Egyetem a mai napon együttműködési megállapodást kötött. A megállapodás része az SAP tavaly indult Excellence Center (Kompetencia Központ) oktatási projekt-sorozatának, mely az ország legnagyobb felsőoktatási intézményei és az SAP szoros együttműködésének keretében SAP-felhasználói ismeretekhez, kutatási témákhoz segíti az egyetemistákat, főiskolásokat. A SAP Excellence Centre, vagyis kiválóság elnevezés az SAP azon törekvésére utal, hogy a versenyképességi szemléletet és gondolkodásmódot alakítson ki a gazdasági informatikai képzésben, segítve ezzel az egyetemek hallgatóit a piacképes tudás megszerzésében és növelje elhelyezkedési esélyeiket.

Dr. Nagy János rektor, az Egyetem vezetője elmondta; “Az együttműködés lehetővé teszi a korszerű ismeretek folyamatos átadását, amiből hosszú távon nem csak a hallgatók, hanem az oktatók is profitálnak.”

A mai együttműködési megállapodás mérföldkövet jelent az SAP oktatást segítő tevékenységében; a Debreceni Egyetem, az ELTE-t, a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karát, és a Budapesti Műszaki Egyetemet követve, az első vidéki felsőoktatási intézmény lesz az SAP Kompetencia Központot alapítók sorában. E négy intézmény partnerséget vállalt az SAP azon célkitűzésében, hogy mai igényeknek megfelelő, színvonalas képzésben részesült hallgatóikat korszerû, jövendő munkahelyükön elengedhetetlen gyakorlati ismeretekhez juttassák.

Vahl Tamás, az SAP ügyvezetője kiemelte: “Elsődleges célunk, hogy az intézményben végzett hallgatók nemcsak hazai szinten, de az Európai Uniós vállalatokkal szemben is meg tudják állni helyüket a versenyben. Ehhez szeretnénk mi a legfrissebb szaktudást, és átfogó ismereteket biztosítani. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezzel is hozzá tudunk járulni a jövő szakembereinek képzéséhez.”

Az SAP Excellence Center lehetővé teszi, hogy a nagy múltú Debreceni Egyetem informatikai karán felhalmozott szellemi potenciál sikeresen ötvöződjön az SAP korszerû technológiájával. A Debreceni Egyetem Gazdasági Főigazgatósága támogatásával, valamint Dr. Vincze Szilvia gazdasági főigazgató-helyettes vezetésével felállítandó Excellence Center célja a Debreceni Egyetem integrált vállalatirányítási rendszerek gyakorlati képzésének támogatása, amely magában foglalja a laborgyakorlatokat, valamint a hallgatók önálló laboratóriumi és diplomatervezési munkáját. A megállapodás az SAP oktatási anyagba való szerves beépülésén kívül a két intézmény kutatás-fejlesztési együttműködését is tartalmazza, ennek megfelelően az egyetem alkalmazott, illetve kísérleti kutatásaiban is megjelenik majd az SAP.

A Debreceni Egyetemen és az SAP kapcsolata nem új keletű; az egyetem az országban egyedülálló kezdeményezés keretében 2006 elején az intézmény működtetését megkönnyítő SAP Támogatói Főosztályt hozott létre. “Az SAP integrált vállalatirányítási rendszer használata mind szervezeti felépítés elgondolásában, mind a napi munka megszervezésében új irányokat szabott az intézmény számára” – nyilatkozta Dr. Vincze Szilvia, a majdani kompetencia központ kinevezett vezetője.

Szerkesztők figyelmébe:
A www.thenewsmarket.com/sap címre bejelentkezve ingyenes videótartalmat lehet megtekinteni és igényelni az SAP-ról. A televíziós sugárzási normáknak megfelelő videó digitális formában és videókazettán is megrendelhető. A regisztráció és a videóanyag a média számára ingyenes.

A Debreceni Egyetemről
A Debreceni Egyetem 2000. január 1-ével jött létre. Történelmi gyökerei visszanyúlnak a Debreceni Református Kollégium alapításáig, 1538, amelynek később kialakult három akadémiai tagozatára alapozva jött létre a Debreceni magyar királyi Tudományegyetem. Ezzel a négy és fél évszázados, megszakítás nélküli múlttal ma a Debreceni Egyetem az ország legrégebben, folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye. Az Oktatási Minisztérium évente kiértékelt mutatója szerint legjobb vidéki intézményként a kutatási teljesítménye az első három hely közé rangsorolja, az országos teljesítménynek mintegy 14-15 %-át tudhatja magáénak. Az Egyetem mintegy 19000 nappali és 29000 összes hallgatójával, több mint 1400 oktatójával az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, de 15 karával és 21 doktori iskolájával (mindkét szám az országban a legnagyobb) a legszélesebb képzési és kutatási kínálatot nyújtja.