Az SAP és a Business Objects egyesül, hogy vezető szereplője lehessen az üzletiteljesítmény-optimalizálás formálódó piacának

Január 21, 2008 által SAP News 0

Sikeresen haladnak az integráció lépései

WALLDORF / PÁRIZS / SAN JOSEAz SAP bejelentette, hogy megtörténtek a következő lépések a Business Objects sikeres felvásárlására, amelynek eredményeképpen a technológiai iparág legnagyobb márkái egyesülnek. A két cég hasonló jövőképpel rendelkezik: egy olyan világ megteremtésén munkálkodnak, ami összeköti az embereket, az információkat és a cégeket. Annak jeleként, hogy a cégek integrációja sikeresen halad, az SAP és a Business Objects már be is számolt az első közös termékekről.

2008. január 15-én az SAP France S.A., az SAP AG, és a Business Objects S.A. együttesen bejelentették, hogy az SAP France sikeres készpénzes ajánlatot adott a Business Objects értékpapírjaira. A Franciaországban 2008. január 10-én, az Egyesült Államokban 2008. január 16-án lezárult ajánlat eredményeképpen az SAP France rendelkezik majd a Business Objects részvénytőkéjének 87,18 százalékával és a teljes szavazati joggal. Az eredmény megfelel az ajánlatok minimális tenderfeltételének, vagyis annak, hogy bővített alapon számítva a Business Objects teljes szavazatainak 50,01 százalékát kell megszerezni.

“A legjobb teljesítményfelügyeleti és analitikus áttekintést biztosító szoftverek világos kombinációja révén hisszük, hogy az SAP és a Business Objects a lehető legtisztább jövőképpel és a legerősebb termékekkel rendelkezik, hogy a piacot átvezesse az innováció új korszakába az üzleti teljesítmény optimalizálásával” – nyilatkozta Henning Kagermann, az SAP vezérigazgatója. “Most, hogy megjelentettük az SAP® Business Suite-ot egy iparágelső üzletifolyamat-platformon, és bevezettük az SAP® Business ByDesign-t, elértük a növekedési stratégiánk két fontos mérföldkövét. Az SAP most pedig egy komoly lehetőséget ragad meg a stratégia harmadik elemének-az üzleti felhasználói megoldások piacán vezető szerepbe kerülés- megvalósításához. Az SAP számára ez a megfelelő partner, időpont és piaci szegmens annak elérésére, amellyel tovább fokozható a vásárlóink számára kínált üzleti érték.”

A Business Objects felvásárlásához hozzájárulásuk határozott jeleként mindkét cég partnerei az egész világon hangot adtak támogatásuknak, így hangsúlyozva az együttes termékpaletta és a piac nyílt megközelítésből származó értékét. Az SAP és a Business Objects együttesen a kategória legjobb szoftvereit kínálja a teljesítményfelügyelethez és az analitikus áttekintéshez, valamint még szélesebb körű lehetőségeket kínál az együttműködés, az innováció és a nyereséges növekedés terén.

A Business Objects felvásárlása kiegészíti a növekedési stratégiát és a trendeket célozza meg
A Business Objects felvásárlásával az SAP új ügyfeleket érhet el és kibővítheti jelenlétét meglévő vásárlóinál. Az SAP már utat tört erre a piacra az irányítás, a kockázatok és a megfelelések (GRC) kezelésére és a vállalati teljesítmény felügyeletére (CPM) szolgáló, illetve az üzleti intelligenciát támogató, kiforrott megoldásaival.

Az üzleti felhasználói szegmensen belüli növekedést három fő trend serkenti, amelyek átalakítják az üzleti környezetet: először is, a cégeknek hatékonyabban kell döntéseket hozniuk, a vállalaton belüli és kívüli, strukturált és nem strukturált adatforrások sokkal szélesebb körére alapozva. Másodszor, a mai üzleti felhasználók a kollaboratív döntéstámogatáshoz jobb eszközöket és alkalmazásokat igényelnek. Végül harmadszor, a cégek keresik a versenyelőnyt, kiterjesztve vállalataikat és üzleti hálózatokat létrehozva és kezelve partnereikkel, beszállítóikkal és vásárlóikkal.

Új piaci lehetőség az üzleti teljesítmény optimalizálása terén
Az SAP és a Business Objects együtt szorosan összekapcsolja az üzleti információkat az üzleti folyamatokkal, hogy a cégek ezen információk birtokában mőködhessenek. Az SAP csoport független üzleti egységeként a Business Objects kihasználja piacvezető portfólióját mindenféle üzletialkalmazás-környezetben (SAP és nem SAP környezetben egyaránt), hogy megfeleljen a vásárlók igényeinek. Ennek érdekében a Business Objects fel fogja használni a vásárlók által használt alkalmazásokat és technológiákat, hogy a meglévő befektetések továbbra is értéket termeljenek.

Az SAP azt is kijelentette, hogy további lehetőségeket lát a Business Objects megoldásainak és az SAP technológiáinak egyesítésében. Előretekintve, az SAP és a Business Objects BI-platformja egyesíteni fogja az SAP már sikeres SAP NetWeaver® BI Acceleratorában (lásd: http://www.sapintelalliance.com) található technológiákat a Business Objectsnek az adatbázisokat és alkalmazásokat illetően független BI-funkcióival.

Az egymást kiegészítő kultúrák szervezeti szinergiákat eredményeznek
Az integráció vezetéséhez az SAP igazgatótanácsának tagja lesz John Schwarz, a Business Objects vezérigazgatója, míg Doug Merritt, az SAP Üzleti felhasználók részleg vezetője pedig bekerül a Business Objects igazgatótanácsába. A 2008-as éves részvényesi naggyűlésén az SAP felügyelőtanácsa a tervek szerint javasolni fogja, Bernard Liautaud, a Business Objects alapítója bekerüljön az SAP felügyelőtanácsába. Addig is Liautaud tanácsadó szerepet fog betölteni Henning Kagermann mellett a stratégia és az integráció kérdéseit illetően. A szervezeti változások részeként az üzleti felhasználói alkalmazásokat támogató meglévő SAP-csoportok átkerülnek az SAP-tól az új Business Objects szervezetbe, ami segíti a szorosabb együttműködést és az új termékek piaci megjelentetéséhez szükséges fejlesztési munkákat.

Az ügyfelek számára a közös termékcsomagok jelentik az első előnyöket
Az egyesülésből a vásárlók számára jelentkező előnyök első jeleiként az SAP és a Business Objects ma kilenc közös termékcsomagról adott hírt, amelyek még a hónapban kaphatók lesznek, mindkét szervezet értékesítési csoportjánál.

Az első két, a teljesítmény optimalizálására szolgáló csomag:

  • Financial Performance Management (pénzügyiteljesítmény-felügyelet, FPM) csomag – Átfogó alkalmazáscsomag, amelyre a pénzügyi igazgatók és más üzleti vezetők támaszkodhatnak, hogy javítsák cégeik pénzügyi teljesítményét és működési hatékonyságát. A csomag felhasználóbarát tervezési, költségvetés-készítési, konszolidációs és nyereségesség-elemzési megoldásaival segít az üzleti felhasználóknak a mindennapos tevékenységet a cég általános üzleti stratégiájához igazítani.
  • Governance, Risk and Compliance (irányítás, kockázat és megfelelés, GRC) csomag – A vezetők és üzletági alkalmazottak számára olyan eszközöket és megoldásokat biztosít, amelyekkel csökkenthetők a kockázatok és ellenőrizhető a vállalati irányítási irányelvek betartása. A GRC megoldások biztosítják a működés átláthatóságát és garantálják, hogy a cég etikusan, az előírt szabványoknak megfelelően működik.

Az SAP és a Business Objects üzletiintelligencia-platformja méretezhető infrastruktúrát biztosít, amellyel aktuális, pontos, a tennivalók alapjául felhasználható részletes információk szerezhetők. Az üzletiintelligencia-platform részei:

  • Visualization and Reporting (megjelenítés és jelentéskészítés) csomag – Javítja a cég áttekinthetőségét azáltal, hogy leegyszerűsíti a különféle adatforrások elérését az összes felhasználó számára, interaktív, egyszerűen használható jelentésekkel és műszerfalakkal. Használatával az alkalmazottak lehengerlő vizuális megjelenésű jelentéseket készíthetnek és oszthatnak szét a Microsoft Office alkalmazásokból.
  • Enterprise Query, Reporting and Analysis (vállalati lekérdezés, jelentéskészítés és elemzés) csomag – Ez a Visualization and Reporting csomag bővítése, amellyel az üzleti felhasználók nagyteljesítményű, interaktív eszközökkel nyerhetnek gyorsan bepillantást az üzleti adatokba. Megbízható, átfogó üzleti betekintést nyújt az összes szervezeti adatba a felhasználók preferált környezetében, beleértve a mobil eszközöket, widgeteket és keresőmezőket is.
  • Data Integration and Data Quality Management (adatintegráció és adatminőség-felügyelet) csomag – Vállalati szintű adatintegrációs funkciók, amelyekkel kezelhetők és megtisztíthatók mind az SAP-, mind a nem SAP-forrásokból származó adatok.
  • Master Data Services (törzsadat-szolgáltatások) csomag – Használatával a cégek konszolidálhatják, harmonizálhatják és központilag felügyelhetik kritikus üzleti adataikat. Megfelel az iparág adatszabványainak, így segít garantálni az adatok egyszerű szinkronizációját a globális szállítói láncokon belül.

Mindezeken felül három csomag került kialakításra, beárazásra és összeállításra kifejezetten a kis- és középvállalatok (KKV-k) számára. A KKV-csomagok az alábbiak:

  • SAP® Business All-in-One with BusinessObjects Edge Standard csomag – A legrobusztusabb üzletifolyamat-platform, amely kifejezetten a középvállalati piac középső és felső részéhez készült, a piac a KKV-knek szánt legátfogóbb BI-termékeivel együtt. Még e hónapban megjelenik és kapható lesz az SAP és a Business Objects szervezeteinél és értékesítési partnereinél.
  • Crystal Reports® Server csomag – Első alkalommal fogja kínálni közvetlenül vásárlói számára az SAP értékesítési csatornája a Crystal Reports Servert, ezt a kis- és középvállalatoknak szánt teljeskörű jelentéskészítési megoldást, hogy a vásárlók élvezhessék az egyetlen informatikai szállító kényelmét és előnyeit.
  • BusinessObjects Edge Series csomag – A Business Objects értékesítési csatornája továbbra is kínálni fogja a BusinessObjects Edge sorozat tagjait a KKV-vásárlók számára. A BusinessObjects Edge sorozatnak mostanra része az SAP Solutions integráció, ami a közepes méretű SAP-vásárlók számára továbbfejlesztett jelentéskészítési és elemzési funkciókat jelent.

Elérhetőség
Az összes csomag még ebben a hónapban megjelenik. A csomagokkal kapcsolatos további részletek a www.sap.com/press és a www.businessobjects.com/SAPacquisition oldalakon olvashatók.

A Business Objectsről
Kategóriájában, már a kezdetektől fogva úttörő szerepet játszik a Business Objects. Mint az egyik vezető BI ( üzleti intelligencia) vállalat, a Business Objects lehetővé teszi a világ számára az intelligens információkkal való munkavégzést. Világszerte több mint 45000 szervezetnek segít a döntéshozatalokban. Egy új innovatív technológia segítségével a globális szaktanácsadás, az oktatási szolgáltatások, az ipar legerősebb és legkülönfélébb partnerhálózati mind részesülhetnek a Business Objects szolgáltatásából, mely segít az üzleti döntéshozatalokban az intelligens, pontos, és időszerű információk segítségével.
A Business Objects két központtal rendelkezik, az egyik San Jose-ban, Californiában, a másik Párizsban, Franciaországban található. A vállalat jelen van a Nasdaq (BOBJ), illetve az Euronext Paris (ISIN: FR0004026250 – BOB értékpapír tőzsdén egyaránt. További információk a vállalatról a www.businessobjects.com weboldalon olvashatók.