Együttműködik a Novell és az SAP

Március 21, 2008 által SAP News 0

Kibővített kapcsolatrendszer a nyílt forráskódú közösség iránti további SAP-elkötelezettséggel

Salt Lake CityA Novell és az SAP AG bejelentette, hogy kibővítik a két cég között régóta fennálló kapcsolatot, annak érdekében, hogy erősítsék támogatási lehetőségeket azon cégek számára, akik üzleti műveleteiket SAP alkalmazásokra és SUSE® Linux Enterprise operációs rendszerre építik. A kezdeményezés részeként a cégek együttműködnek azért, hogy az SAP iparágvezető vállalati alkalmazásai fussanak SUSE Linux Enterprise platformon és használhatók legyenek a Novell virtualizációs és személyazonosság-felügyeleti technológiáival.

A két cég emellett azt tervezi, hogy optimalizálni fogja a SUSE Linux Enterprise rendszert az SAP adatközponti infrastruktúra-követelményeihez – ezzel támogatva az SLE platformon működő SAP® Business All-in-One megoldások alkalmazását – továbbá együtt kívánnak működni az SAP Enterprise Services Community programban, hogy támogatást nyújtsanak az ügyfelek számára az SAP irányítási, kockázatkezelési és megfelelési (governance, risk and compliance: GRC) gyakorlatainak alkalmazásával kapcsolatban. Ezek eredményeképpen bármilyen méretű vállalkozás számára lehetőséget teremtenek a kritikus fontosságú műveletek SUSE Linux Enterprise platformon való futtatására, ezzel segítve a teljes élettartamköltség (TCO) csökkentését. A bejelentés a Novell globális partneri és vásárlói konferenciáján, a Salt Lake City-beli BrainShare rendezvényen hangzott el.

Az új virtualizációs ajánlatok adatközponti választási lehetőségeket kínálnak a vásárlóknak
A Novell és az SAP közötti megállapodást úgy alakították ki, hogy az SAP alkalmazásai működjenek a SUSE Linux Enterprise platformon és a Novell virtualizációs és biztonságkezelési technológiáival, hogy ezzel új, nagy teljesítményű adatközponti választási lehetőségeket nyújtsanak. Ezen túlmenően a Novell és az SAP integrálni készül a ZENworks Orchestratort, a Novell többplatformos virtualizációkezelési megoldását az SAP NetWeaver® technológiai platform Adaptive Computing Controller eszközével. Az integráció kibővíti a virtualizációs lehetőségeket az SAP-ügyfelek számára, így csökkenthetőek a költségek és lehetőség nyílik az SAP-alkalmazások optimális bevezetésére.

Az SAP a SUSE Linux Enterprise Server 64 bites változatát is használja az SAP NetWeaver® Business Intelligence Accelerator (SAP NetWeaver BI Accelerator) szoftver egyik platformjaként – ez egy olyan eszköz, amelyet a HP-vel, az IBM-mel és az Intellel közösen fejlesztettek ki az üzletiintelligencia-lekérdezések hatékonyságának javítására, az adminisztrációs feladatok csökkentésére és a kötegelt folyamatok felgyorsítására. A továbbfejlesztett ajánlat gyors válaszidőket kínál majd a vásárlók számára, függetlenül az adatok mennyiségétől, a felhasználók számától vagy az elemzés bonyolultságától.