Magyar partner a régió legkíválóbb tanulója

Szeptember 29, 2010 által SAP News 0

itelligence Hungary Kft. lett a közép-európai régió elsője az SAP megmérettetésén

Budapest

Az itelligence Hungary Kft. vezetői (középen) a díjjal

Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy partnervállalata, az itelligence Hungary Kft. érte el a első helyezést a közép-európai régióban az anyacég újonnan debütált nemzetközi partnerversenyén.

Az ún. Best Performance Challenge versenyen az SAP Business All-in-One, ill. üzleti intelligencia szegmens értékesítési partnerei vehettek részt a hazánkat is tömörítő EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségből. A program célja az volt, hogy a középméretű cégek számára vállalatirányítási, döntéstámogatási rendszereket értékesítő partnerek a legújabb marketing, és termék tudást megismerjék, felhasználják mindennapi munkájuk során. Ennek során nemzetközileg elismert szakemberektől tanulhattak, majd a képzés végén egy-egy üzleti szituációban (pl. hideghívás, igazgatótanács szintű prezentáció, ajánlatadás) demonstrálták az elsajátított tudást a szintén nemzetközi zsűri előtt. A verseny során továbbá a résztvevők feladata volt online közösségek életre hívása, működtetése. Emellett az üzleti lehetőségek kialakítása céljából a közösségi média terében kellett végrehajtaniuk különböző tevékenységeket, melyek szinte ismeretlenek voltak a hazai csapatok számára. A programban a huszonkét magyar középvállalati, és nyolc üzleti intelligencia partnertől 2-2 fő indulhatott.

A 9 hónapos verseny végére mindössze 6 csapat jutott el a 10 országot jelentő közép-európai térségből, melynek első helyezettje a magyar itelligence lett (EMEA szinten a tizenkettedik). Egy román partner, a CSB a második, míg a magyar Hostlogic a harmadik lett a régiós eredményhirdetésen.

Turner Gábor, az itellligence Hungary Kft. ügyvezetője a díjátadáson elmondta: „Az SAP rendszeres képzésein folyamatosan részt veszünk. Azt gondoljuk, hogy ügyfeleink -kiknek döntő többségét az ipar, ellátási lánc adja- részére folyamatosan emelkedő minőséget kell biztosítanunk. E speciális verseny arról szólt, melyik SAP partner tudja a legtöbb tudást úgy magához venni, hogy azt alkalmazni is képes a lehető legrövidebb időn belül. Óriási mennyiségű tudást kaptunk, melyet meglévő, és új ügyfeleinknek is szeretnénk továbbadni, valamint természetesen a cégünkön belül terjeszteni, állandósítani.

Nógrádi Zsolt, a közép-európai partnertevékenységért felelős SAP menedzser kiemelte: „A partnerek folyamatos képzése elsőrangú prioritása a szoftvercégnek, hiszen kis-és középvállalati ügyfeleink velük vannak kapcsolatban. A nagy sikerre való tekintettel a versenyt az SAP partnerek számára a jövő évben is megrendezzük.”

Az itelligence Hungary Kft.-ről
Az itelligence SAP Global Partner-ként, több mint 1650 alkalmazottal, teljeskörű informatikai szolgáltatásokat kínál SAP környezetben, 19 országban a világ 5 régiójában (Amerika, Ázsia, Kelet Európa, Német nyelvterület, Nyugat Európa). Az átfogó szolgáltatás kínálatának köszönhetően – SAP stratégiai tanácsadás, a SAP licenc értékesítés, SAP-iparági megoldások és Outsourcing szolgáltatások – az itelligence több, mint 3000 ügyfélnél valósított meg komplex projekteket SAP környezetben.
A Magyarországon 35 fővel, több, mint 16 éve működő vállalat, SAP Gold Partnerként informatikai támogatást nyújt elsősorban kis-és középes méretű kereskedelmi- és gyártó cégeknek az előrekonfigurált SAP Business All-in-One, az SAP Business One, illetve Business Objects megoldásokkal. Az elmúlt évek gazdag projekttapasztalatai alapján, az SAP standard szoftverre épülő iparág-specifikus megoldásokat dolgoztak ki az autóipari beszállító-, gépipari-, high-tech és tartós fogyasztási cikkeket gyártó, forgalmazó cégek részére.