Villámgyors nagyvállalati rendszerek a felhőből

Május 13, 2013 által SAP News 0

Itt az SAP HANA Enterprise Cloud

WALLDORF, NémetországFelhőszolgáltatásként is kínálja üzletkritikus nagyvállalati rendszereit az SAP. A szoftvercég a memória-alapú (HANA) vállalatirányítási, ügyfélkapcsolat, és adattárház megoldásait kínálja gyorsan hozzáférhető szolgáltatásként.

Az SAP szerint erre azért volt szükség, mert ügyfeleik többféle módon szerették volna kihasználni a nagy tömegű adatok feldolgozására szolgáló HANA előnyeit. Azaz nemcsak a hagyományos, telepített verzióban, hanem cloud, valamint hibrid módon is.

A felhő alapú szolgáltatás egyben alacsonyabb költségeket, skálázhatóságot ígér. Az SAP HANA Enterprise Cloud-ot nagyvállalatok számára kínálja a cég, iparágaktól függetlenül.

A szoftverház kezdetben négy, saját adatközpontból adja a szolgáltatást, angol nyelvű verzióként. Jelenleg 20 ügyfél használja így a megoldást, mely számot az SAP várakozása szerint megtripláznak az év végéig.

A tervek szerint e szolgáltatás nyújtását a partneri ökoszisztéma számára is nyitottá teszik.

A szoftvercég az év elején közölte, hogy a nagyvállalati rendszereit jelentő Business Suite alkalmazáscsomagot HANA-alapra tette át, mellyel egyrészt saját adatbázisra tette a megoldásait, valós idejű adatfeldolgozást valósított meg, miközben csökkenő informatikai költségeket ért el ügyfelei számára.

A big data kihívására is választ adó HANA az SAP valaha létező legsikeresebb megoldása, mely 2013-ban 650-700 millió euró bevételt fog hozni a cég szerint, mindössze két teljes évvel a piacra lépése után. Ez az összeg megközelítőleg akkora, mint a legutóbbi negyedév teljes, globális szoftverárbevétele.

Az SAP-ról
Az SAP (NYSE:SAP) az üzleti alkalmazások piacvezetőjeként abban segít, hogy a vállalatok jobb működési hatékonyságot érjenek el iparágtól és mérettől függetlenül. Az SAP felruházza az embereket és szervezeteket a hatékonyabb együttműködés képességével- a háttértámogatástól az igazgatótanácsig, a raktártól az eladás helyéig, az asztaltól a mobil eszközökig. Az SAP alkalmazásai és szolgáltatásai több mint 232 000 ügyfélnek teszik lehetővé az eredményesebb működést, a folyamatos változást, és a fenntartható növekedést. Bővebb információért kérjük látogassa meg a www.sap.com oldalt.


Az SAP Hungary Kft-ről
Az SAP Hungary Kft. a hazai informatika egyik legnagyobb szoftver cége, amelynek fejlődése a hazai üzleti és gazdasági körökben igazi sikertörténetnek számít. A magyar piacon közel két évtizede jelen lévő cég nem csupán a magyar nagyvállalatok közel 60%-ának üzleti megoldásszállítója, hanem az elmúlt évek során a kis- és közepes vállalatok megbízható partnerévé is vált. Nagyvállalati termékeit széles körben használják a versenyszféra mellett az államigazgatásban, a közszolgáltatásban, az egészségügyben és a felsőoktatásban is, míg kis- és közepes vállalatokat megcélzó portfoliója (az SAP Business All-in-One és az SAP Business One rendszerek) bármilyen méretű, és bármely iparágban tevékenykedő cég üzleti folyamatait képes hatékonyan irányítani. A jelenleg Magyarországon mintegy 500 főt foglalkoztató SAP Hungary Kft. tanácsadási és oktatási tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az SAP mára a magyar informatikai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon.

Copyright © 2013 – SAP AG.

Minden jog fenntartva. Az SAP, R/3, xApps, xApp, SAP NetWeaver, Duet, PartnerEdge, ByDesign, Business ByDesign és az itt említett egyéb termékek és szolgáltatások, valamint azok logói az SAP AG védjegyei vagy Németországban és a világ több más országában bejegyzett márkanevei. A Business Objects és a Business Objects logó, BusinessObjects, Crystal Reports, Crystal Decisions, Web Intelligence, XCelsius és az itt említett egyéb Business termékek és szolgáltatások, valamint azok logói a Business S.A. védjegyei, vagy az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett márkanevei. A Business Objects az SAP vállalata. Az összes többi termék és szolgáltatás neve az adott cég védjegye. Az ebben a dokumentumban foglalt adatok csak tájékoztatásul szolgálnak. A termékek országonként eltérhetnek.

Tags: