Már a big data sem akadály- új verziójú csalás elleni megoldással lép a piacra az SAP

Május 27, 2013 által SAP News 0

WALLDORF, NémetországÚj megoldásával a szoftvercég egy olyan globális piacot céloz, mely egy becslés szerint évente 3,5 trillió dollárral rövidíti meg a fehér gazdaságot. A csalások felderítése, kivizsgálása, és szabálytalanságok megakadályozása egyre nehezebb a folyamatosan növekvő adatok világában, az ún. big data környezetben. A szoftvercég ezért Fraud Management megoldását összekapcsolta a memória alapú technológiájával, a HANA-val, melynek köszönhetően valós idejű felderítést, kalibrációt, és szimulációs képességeket kínál az üzleti és közszféra számára.

Fókuszban a biztosítók
A csalások által az egyik leginkább sújtott szegmens a biztosítói terület. Becslések szerint világszerte az összes bejelentett káresemény kb. 15 százalékában történik biztosítási csalás. Hazánkban a jogosulatlan kárkifizetések több tízmilliárd forintot tesznek ki évente annak ellenére, hogy a biztosítási csalás hazánkban is bűncselekmény és következménye akár 10 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Az SAP ezen küzdelemben kíván hathatós informatikai segítséget nyújtani a biztosítók számára kifejlesztett SAP Fraud Management for Insurance analitikai megoldása révén, amely automatizálja a csalások felderítését, javítja az esetek kivizsgálási hatékonyságát és gátolja a hamisított biztosítási események kifizetését.

Hazai felhasználási példák
Tóth Balázs, az SAP Hungary Kft. szakértője szerint a csalások kapcsán az egyik leggyakrabban a gépjármű-biztosítási terület merül fel. Ennek legjellemzőbb példái a megrendezett autóbalesetek, vagy valós balesetek bekövetkezése után visszamenőleges időponttal megkísérelt biztosítási szerződéskötések, a fiktív gépjármű javítási számlák benyújtásai, illetve a jogos igénynél magasabb összegű kártérítés igénylések. Az SAP szoftvere segítségével a megelőzés hatékonyabbá válhat, a szabályok, ismert minták és a prediktív analitikai módszerek együttes alkalmazása révén hibrid modelleket lehet kialakítani. Ezáltal olyan csalás észlelési stratégiát lehet kialakítani, amelyek az eddig láthatatlan vagy elfedett csalási mintákra is képes rámutatni az adatok széles körének valós idejű feldolgozásával. A megoldással lehetővé válik a teljes betekintés, a mintaadatok helyett teljes adatállományon történik meg az elemzés, csökkentve a téves következtetések levonásának esélyét. Felgyorsul a csalási módszerek változására történő reagálás, melyet a valós idejű kalibráció és a szimulációs képességek is segítenek.

A szakértő szerint az informatikai megoldás az igen összetett esetekben is segíteni tud. Ilyen lehet például a gépjármű-biztosítási csalások azon válfaja, ahol egészségügyi sérülések is történnek. Ekkor a káresemények szisztematikus, részletes és átfogó elemzése révén lehetőség nyílik ún. hálózati analízisre is, amely képes feltérképezni a vagyontárgyak, az egyes káresemények és a hozzájuk kapcsolódó szereplők (pl. károsultak, kárszakértők, orvosok) komplex viszonyrendszerét, lehetővé téve az összefüggések vizualizálását.

Az SAP-ról
Az SAP (NYSE:SAP) az üzleti alkalmazások piacvezetőjeként abban segít, hogy a vállalatok jobb működési hatékonyságot érjenek el iparágtól és mérettől függetlenül. Az SAP felruházza az embereket és szervezeteket a hatékonyabb együttműködés képességével- a háttértámogatástól az igazgatótanácsig, a raktártól az eladás helyéig, az asztaltól a mobil eszközökig. Az SAP alkalmazásai és szolgáltatásai több mint 232 000 ügyfélnek teszik lehetővé az eredményesebb működést, a folyamatos változást, és a fenntartható növekedést. Bővebb információért kérjük látogassa meg a www.sap.com oldalt.


Az SAP Hungary Kft-ről
Az SAP Hungary Kft. a hazai informatika egyik legnagyobb szoftver cége, amelynek fejlődése a hazai üzleti és gazdasági körökben igazi sikertörténetnek számít. A magyar piacon közel két évtizede jelen lévő cég nem csupán a magyar nagyvállalatok közel 60%-ának üzleti megoldásszállítója, hanem az elmúlt évek során a kis- és közepes vállalatok megbízható partnerévé is vált. Nagyvállalati termékeit széles körben használják a versenyszféra mellett az államigazgatásban, a közszolgáltatásban, az egészségügyben és a felsőoktatásban is, míg kis- és közepes vállalatokat megcélzó portfoliója (az SAP Business All-in-One és az SAP Business One rendszerek) bármilyen méretű, és bármely iparágban tevékenykedő cég üzleti folyamatait képes hatékonyan irányítani. A jelenleg Magyarországon mintegy 500 főt foglalkoztató SAP Hungary Kft. tanácsadási és oktatási tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az SAP mára a magyar informatikai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon.

Copyright © 2013 – SAP AG.

Minden jog fenntartva. Az SAP, R/3, xApps, xApp, SAP NetWeaver, Duet, PartnerEdge, ByDesign, Business ByDesign és az itt említett egyéb termékek és szolgáltatások, valamint azok logói az SAP AG védjegyei vagy Németországban és a világ több más országában bejegyzett márkanevei. A Business Objects és a Business Objects logó, BusinessObjects, Crystal Reports, Crystal Decisions, Web Intelligence, XCelsius és az itt említett egyéb Business termékek és szolgáltatások, valamint azok logói a Business S.A. védjegyei, vagy az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett márkanevei. A Business Objects az SAP vállalata. Az összes többi termék és szolgáltatás neve az adott cég védjegye. Az ebben a dokumentumban foglalt adatok csak tájékoztatásul szolgálnak. A termékek országonként eltérhetnek.

Tags: