Technikai kommunikációval foglalkozó szakmai szervezet alakult

Május 17, 2016 által SAP News 0

Budapest, MagyarországHazai vállalatok részvételével és az európai anyaszervezet támogatásával megalakult a tekom Magyarország szakmai platform, amely a technikai kommunikációval foglalkozó magyarországi szakembereket tömöríti. Az SAP egyik alapítóként a tagok és érdeklődők felé történő kommunikációért felel majd.

Az SAP szoftvercég budapesti székházában megrendezett alapítóeseményen bemutatkozott a tekom Magyarország bizottsága, és ismertették a következő időszakra vonatkozó terveket. A szakmai szervezet célja, hogy lehetőséget biztosítson egyének és vállalatok számára a technikai kommunikáció területén szerzett tapasztalatok megosztására, a szakmai párbeszédre és a kapcsolatépítésre. A rendezvényen Jürgen Muthig, a tekom Europe elnöke, Anke Neytchev, a tekom Europe nemzetközi ügyekért felelős kollégája, Markus Hilken, az SAP fejlesztőközpontjának vezetője, a Semcon Kft., valamint a tekom Magyarország alapító tagjai, a DEFTEC Europe Kft., a CAE Engineering Kft., a Kilgray Translation Technologies, a LEG Hungary Localization and Language Technology és az SAP képviselői vettek részt. Az SAP a szervezeten belül az ún. Communication Officer szerepét tölti be és a tagok, érdeklődők felé történő kommunikációért felelős.

Az SAP felhős céggé való alakulása során a technikai dokumentáció területén szükségessé vált változásokat is sikerrel vitte véghez, az új szakmai fórum pedig lehetőséget biztosít, hogy az átalakulás során szerzett tapasztalatokat a tekom Magyarország tagjai is megismerjék. Az SAP hazai fejlesztőközpontjában 15 fő foglalkozik technikai kommunikációval, amelynek magas színvonala hozzájárul többek közt az SAP S/4HANA üzleti szoftvercsomag felhasználói elégedettségéhez. A vállalat további 300, ügyféltámogató feladatokat ellátó munkatársa pedig szintén részt vállal a technikai kommunikációból.

A tekom Magyarország európai anyaszervezete, a tekom Europe 12 országban van jelen, tagjai termékdokumentáció-írással, információmenedzsmenttel, publikációval, fordítási szolgáltatásokkal és mindezek szoftveres támogatásával foglalkozó vállalatok.

Az SAP-ról

Az SAP (NYSE:SAP) az üzleti alkalmazások piacvezetőjeként abban segít, hogy a vállalatok jobb működési hatékonyságot érjenek el iparágtól és mérettől függetlenül. Az SAP felruházza az embereket és szervezeteket a hatékonyabb együttműködés képességével- a háttértámogatástól az igazgatótanácsig, a raktártól az eladás helyéig, az asztaltól a mobil eszközökig. Az SAP alkalmazásai és szolgáltatásai közel 300 000 ügyfélnek teszik lehetővé az eredményesebb működést, a folyamatos változást, és a fenntartható növekedést. Bővebb információért kérjük, látogassa meg a www.sap.com oldalt.

Az SAP-ról

Az SAP Hungary Kft. a hazai üzleti informatikai szektor vezető szereplője, melynek megoldásai áthatják a magyar gazdaságot. Ügyfelei között megtalálhatóak a párfős vállalkozástól kezdve a több ezer főt foglalkoztató tőzsdei cégig minden szektor vállalata, ide értve az állami szervezeteket is. A hatékonyabb működést biztosító szoftverek értékesítése, bevezetése mellett, világpiacra is készülő innovatív és komplex termékfejlesztést, és nemzetközi terméktámogatási munkát egyaránt végez az SAP magyar leányvállalata. A jelenleg több mint 800 főt foglalkoztató vállalat többször nyert munkáltatói, és egyéb díjakat, melyek jól példázzák a munkaerő, a fenntarthatóság, a gazdasági fejlődés iránti elkötelezettségét. Bővebb információk a www.sap.hu oldalon.

Copyright 2016 – SAP SE.

Tags: