Új terület és vezető az SAP-nál

Július 5, 2016 által SAP News 0

Budapest, MagyarországAz SAP Hungary Kft. Arany Jánost nevezte ki az SAP Hybris üzletág vezetőjének. A szakember a szoftvercég egy teljesen új területéért felel, amelynek célja, hogy a hazai vállalatokat támogassa újgenerációs marketing automatizáció, ügyfél adat- és kapcsolatkezelés, kereskedelem, valamint ügyfélszolgálati alkalmazások terén.

Arany János karrierje során jelentős tapasztalatot szerzett az üzletfejlesztés, a döntéstámogató rendszerek, és a CRM (ügyfélkapcsolatkezelő megoldások) területén. A 37 éves szakember korábban a Google magyarországi piaci bevezetését és üzletfejlesztését irányította, de dolgozott többek között az Oracle-nél és a TEN Mediánál is, és ismert szakértőnek számít a digitális marketing és kereskedelem területén. Az új üzletág vezetőjének feladata, hogy bevezesse a magyar piacra az SAP Hybris megoldásokat, valamint fejlessze az ide tartozó partnerhálózatot.

Az SAP által felvásárolt Hybris szoftverek nemzetközi szinten széleskörű referenciával rendelkeznek, és a fejlett hazai marketing megoldásokra reagálva az SAP Magyarországon is portfoliójába illeszti ezen technológiákat. Az SAP Hybris szoftverek egyik fő tulajdonsága, hogy a vállalatirányítási, számlázási, CRM, Facebook és Google hirdetési profilokban, valamint valós idejű webanalitikai elemzésekben lévő információk egy platformra hozhatóak, ami új lehetőségeket nyit meg a marketing, az online és offline kereskedelem, illetve az ügyfélszolgálatok számára.

Arany János a kinevezése kapcsán elmondta: “Az SAP Hybris marketing és e-commerce megoldásai új, izgalmas lehetőségeket kínálnak a vállalatoknak, hogy azok a különböző forrásokból származó ügyfél információk alapján a leginkább testreszabott szolgáltatásokat, valamint a legjobban célzott üzeneteket és ajánlatokat biztosíthassák a vásárlók számára. A marketing és a teljes ügyfélkiszolgálás területén végbemenő digitális átalakulás új korszakot hoz, amiben az SAP Hybris technológiája hatékony segítséget nyújthat.”

Arany János, SAP Hungary Kft, az SAP Hybris üzletágának vezetője

AZ SAP-ról
Az SAP (NYSE:SAP) az üzleti alkalmazások piacvezetőjeként abban segít, hogy a vállalatok jobb működési hatékonyságot érjenek el iparágtól és mérettől függetlenül. Az SAP felruházza az embereket és szervezeteket a hatékonyabb együttműködés képességével- a háttértámogatástól az igazgatótanácsig, a raktártól az eladás helyéig, az asztaltól a mobil eszközökig. Az SAP alkalmazásai és szolgáltatásai közel 300 000 ügyfélnek teszik lehetővé az eredményesebb működést, a folyamatos változást, és a fenntartható növekedést. Bővebb információért kérjük, látogassa meg a www.sap.com oldalt!

Az SAP Hungary Kft-ről
Az SAP Hungary Kft. a hazai üzleti informatikai szektor vezető szereplője, melynek megoldásai áthatják a magyar gazdaságot. Ügyfelei között megtalálhatóak a párfős vállalkozástól kezdve a több ezer főt foglalkoztató tőzsdei cégig minden szektor vállalata, ide értve az állami szervezeteket is. A hatékonyabb működést biztosító szoftverek értékesítése, bevezetése mellett, világpiacra is készülő innovatív és komplex termékfejlesztést, és nemzetközi terméktámogatási munkát egyaránt végez az SAP magyar leányvállalata. A jelenleg több mint 800 főt foglalkoztató vállalat többször nyert munkáltatói, és egyéb díjakat, melyek jól példázzák a munkaerő, a fenntarthatóság, a gazdasági fejlődés iránti elkötelezettségét. Bővebb információk a www.sap.hu oldalon.

Copyright 2016 – SAP SE.

Tags: