Új pozíció, új vezető a hazai SAP fejlesztőközpontnál

Augusztus 11, 2016 által SAP News 0

BudapestÚj, vezetői pozíciót hozott létre az SAP hazai fejlesztőközpontja, amelyre Magyar-Zimmerman Nicholast nevezte ki- adta hírül az SAP Hungary Kft. A működtetési igazgatói (COO) szerepet a fejlesztőközpontnál zajló jelentős bővítés indokolta.

Az új vezető feladata a több mint 700 fősre nőtt központ napi menedzselése mellett a leendő munkatársakat megszólító szakmai rendezvények, és más kezdeményezések összefogása, valamint az erős nemzetközi szerepvállalásból adódó projektek irányítása. A 2005-ben alapított fejlesztőközpont mára kiemelt fontosságú egységgé vált az SAP világában, az alapalkalmazások további fejlesztése mellett széleskörű munkát végez a szoftvervállalat növekedését jelentő innovatív megoldások, mint például felhőszolgáltatások fejlesztése és támogatása terén.

A működtetési vezetőt házon belül nevezte ki a szoftvercég. Magyar-Zimmerman Nicholas tíz éve áll az SAP szolgálatában Budapesten. Karrierjét a fejlesztési területén kezdte, majd projektvezetőként felelt az olyan innovatív, hatékonyságnövelő módszerek bevezetéséért, mint az ún. design thinking. Mostani kinevezése előtt az egyik fejlesztői csapat irányításáért felelt. A működtetési igazgató Markus Hilkennek, a fejlesztőközpont vezetőjének tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Magyar-Zimmerman Nicholas, az SAP Labs Hungary COO-ja

“Célom, hogy a magyar fejlesztőközpont teljes mértékben ki tudja használni a működési kíválóságból származó előnyöket, és tovább erősödjön a magyar egység jóhírneve”-mondta Magyar-Zimmerman Nicholas a kinevezése kapcsán.

Magyar-Zimmerman (36) a skót Heriot-Watt Egyetemen szerezte diplomáját. Angol anyanyelve mellett németül, franciául beszél. A szakember családos, szabadidejében emellett sportol, és magyar nyelvtudását tökéletesíti.

Az SAP-ról
Az SAP (NYSE:SAP) az üzleti alkalmazások piacvezetőjeként abban segít, hogy a vállalatok jobb működési hatékonyságot érjenek el iparágtól és mérettől függetlenül. Az SAP felruházza az embereket és szervezeteket a hatékonyabb együttműködés képességével- a háttértámogatástól az igazgatótanácsig, a raktártól az eladás helyéig, az asztaltól a mobil eszközökig. Az SAP alkalmazásai és szolgáltatásai közel 300 000 ügyfélnek teszik lehetővé az eredményesebb működést, a folyamatos változást, és a fenntartható növekedést. Bővebb információért kérjük, látogassa meg a www.sap.com oldalt.

Az SAP-ról
Az SAP Hungary Kft. a hazai üzleti informatikai szektor vezető szereplője, melynek megoldásai áthatják a magyar gazdaságot. Ügyfelei között megtalálhatóak a párfős vállalkozástól kezdve a több ezer főt foglalkoztató tőzsdei cégig minden szektor vállalata, ide értve az állami szervezeteket is. A hatékonyabb működést biztosító szoftverek értékesítése, bevezetése mellett, világpiacra is készülő innovatív és komplex termékfejlesztést, és nemzetközi terméktámogatási munkát egyaránt végez az SAP magyar leányvállalata. A jelenleg több mint 800 főt foglalkoztató vállalat többször nyert munkáltatói, és egyéb díjakat, melyek jól példázzák a munkaerő, a fenntarthatóság, a gazdasági fejlődés iránti elkötelezettségét. Bővebb információk a www.sap.hu oldalon.

Copyright 2016 – SAP SE.

Tags: