Európai innovációs díjat kapott Waberer’s

Új távlatokat nyitott az SAP-rendszer a fuvarozó üzletmenetében

 

Budapest– Hazai cég még nem kapott olyan magas elismerést, mint most a Waberer’s. A közúti fuvarozó cég az SAP innovációs díját vállalatirányítási rendszerének átfogó és példaértékű modernizálásáért nyerte el. Az elismeréssel a magyar tőzsdei vállalat olyan „elitklubhoz” csatlakozott, amelynek járműipart képviselő tagjai között található az olasz Lamborghini is, amelynek Ipar 4.0-ás projektje szintén díjat nyert az SAP megmérettetésén.

 

Technológia segíti a növekedést

A Waberer’s csoport, amely nemcsak Magyarországon számít piacvezetőnek, hanem Európában is a legnagyobb fuvarozó vállalatok közé tartozik, 2017 januárjában vezette be az SAP vállalatirányítási rendszerét. Ezzel a cég korábbi, Oracle-alapokra épülő megoldását cserélte le, a beruházás révén pedig nem csupán az 56 tagvállalatának irányítása vált hatékonyabbá, de a big data technológiának köszönhetően jelentősen felgyorsult az üzleti döntéshozatali folyamat. Az innovatív beruházás a Waberer’s több mint 4300 kamionból álló flottájának üzemeltetését is új, korszerű alapokra helyezte, de emellett pénzügyi és beszerzési folyamatait is valós idejű adatok alapján képes menedzselni. Az új technológiának legjobban talán a pénzügyes munkatársak örülnek: a hóvégi záráskor nekik már nem kell túlórázniuk. A csoport dimenzióihoz mérten rekordidő, 10 hónap alatt vezették be az SAP rendszerét, mely a Waberer’s további növekedésének egyik alapját jelenti.

 

Innovációval előz a Waberer’s

A logisztika nemzetközi trendjeit kiaknázva, a Waberer’s-nél bevett gyakorlat a legújabb innovációk tesztelése, alkalmazása. A társaság saját fejlesztésű rendszereket is bevezetett az erőforrások optimalizálása érdekében, ugyanakkor folyamatosan modernizálja üzleti informatikai rendszereit, amelynek során a szakmai rendszereket SAP-alapokra helyezik át. Az üzleti hatékonyság emelése a tőzsdei cég versenyképességét szolgálja.

Erdélyi Barna, a Waberer’s vezérigazgató-helyettese elmondta: „A fuvarozó-szállítmányozó szektor az elmúlt időszakban gyökeres változásokat élt meg, már messze nem hagyományos, régivágású iparág. A Waberer’s-nél ráadásul nemcsak piacvezetők vagyunk Európában, hanem az innovációban is élen járunk. Ennek egyik alapja az a szoftveres háttér, amelynek bevezetése elengedhetetlen a hatékony, sikeres és fenntartható működéshez, a stabil piaci növekedéshez.”

A Waberer’s informatikai rendszerein túl is nagy hangsúlyt helyez az innovációra, illetve csatlakozik partnerei kutatási-fejlesztési tevékenységéhez is. Ennek részeként folytatott sikeres, éles teszteket a platooning területén (önvezető kamionok konvoja), de egyebek mellett ilyen terület az olyan alternatív, környezettudatos módszerek tesztelése és alkalmazása, mint az intermodális szállítás (a kamionos fuvarozás és a vasúti áruszállítás ötvözése). A vállalatcsoport rendelkezik továbbá a kontinens egyik legfiatalabb, és leginkább környezetbarát tehergépjármű flottájával.

 

Magyar cég még soha nem jutott ilyen magasra

Az SAP szoftvercég 2005 óta díjazza példaértékű felhasználóit. Idén 223 szervezet nevezését értékelte a zsűri az európai, afrikai, közel-keleti térségből, és melyből az egyik legjobbnak találták a Waberer’s-nél lezajlott bevezetést. Hazai cég még nem kapott ilyen rangos elismerést az SAP Quality Awards történetében. A díjat április 11-én, egy nagyszabású gála keretében adták át Németországban.

 

 

 

Az SAP-ról

Az SAP (NYSE:SAP) az üzleti alkalmazások piacvezetőjeként abban segít, hogy a vállalatok jobb működési hatékonyságot érjenek el iparágtól és mérettől függetlenül. Az SAP felruházza az embereket és szervezeteket a hatékonyabb együttműködés képességével- a háttértámogatástól az igazgatótanácsig, a raktártól Ez eladás helyéig, az asztaltól a mobil eszközökig. Az SAP alkalmazásai és szolgáltatásai több mint 388 000 ügyfélnek teszik lehetővé az eredményesebb működést, a folyamatos változást, és a fenntartható növekedést. Bővebb információért kérjük, látogassa meg a www.sap.com  oldalt.

 

Az SAP Hungary-ról

Az SAP Hungary Kft. a hazai üzleti informatikai szektor vezető szereplője, melynek megoldásai áthatják a magyar gazdaságot. Ügyfelei között megtalálhatóak a párfős vállalkozástól kezdve a több ezer főt foglalkoztató tőzsdei cégig minden szektor vállalata, ide értve az állami szervezeteket is. A hatékonyabb működést biztosító szoftverek értékesítése, bevezetése mellett, világpiacra is készülő innovatív és komplex termékfejlesztést, és nemzetközi terméktámogatási munkát egyaránt végez az SAP magyar leányvállalata. A jelenleg több mint 1000 főt foglalkoztató vállalat többször nyert munkáltatói, és egyéb díjakat, melyek jól példázzák a munkaerő, a fenntarthatóság, a gazdasági fejlődés iránti elkötelezettségét. Bővebb információk a www.sap.hu oldalon.

Copyright © 2018 – SAP SE.